Magamról

 

Nevem: Dr. Huszka János József

1975-ben végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán.
1978. januárjában kerültem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikájára, ahol
Prof. Dr. Ribári Ottó vezetése alatt elsajátítottam a fül-orr-gégészet alapjait. Itt részt vettem az orvostanhallgatók gyakorlati oktatásában és a tudományos munkában is.

Ezután Kerepestarcsára kerültem a Pest megyei Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályára, ahol Dr. Székely Tamás tanár úr, majd utódja Dr. Becske Miklós tanár úr vezetése és irányítása alatt dolgoztam közel 20 évet. Itt megtanultam szinte a teljes fül-orr-gégészeti szakmai vertikum ellátását, és speciális fölkészültségre tettem szert a parotis és az arcidegsebészetben, illetve e területek betegségeinek kezelésében.
1981-ben fül-orr-gégegyógyászatból szakvizsgáztam.

1986-ban angol nyelvből középfokú nyelvvizsgát tettem.

1989-90-ben  Finnországban, Joensuu-ban, az ottani megyei kórház fül-orr-gégészeti osztályán dolgoztam. Itt a hely profiljából adódóan speciális jártasságot szereztem a fül-orr-gégészeti traumatológiában, és egy jól szervezett és felszerelt skandináv típusú egészségügyben önállóan dolgozhattam, és sok értékes tapasztalattal gazdagodtam.

1999-ben megpályáztam és elnyertem a Fővárosi Szent István Kórház Fül-orr-gégeosztály (Arc-Állcsont-Szájsebészeti Részleggel) osztályvezető főorvosi állását. Az osztály, együtt a fül-orr-gégészet és a szájsebészet, különleges szakmai szituációt jelentett. Kinevezésem után az én feladatom volt e két szakterület munkájának összehangolása, elfogadható együttműködés kialakítása. Visszatekintve az ott töltött 9 évre, megállapítható, hogy erőfeszítéseink az évről évre egyre romló gazdasági és személyi feltételek ellenére nem voltak hiába valók. Jól és hasznosan tudtunk együtt dolgozni. Gyakorlatilag a fej-nyak területének majdnem minden betegségével találkoztam, találkoztunk. Az osztályon olyan széles műtéti repertoár alakult ki, amihez fogható kevés volt Budapesten. Szakmai elfogadottságunk, elismertségünk messze meghaladta a beutaló terület határait. Nyálmirigy daganatok, betegségek ellátását illetően, főként a fültőmirigyet tekintve, mondhatjuk, hogy budapesti centrummá nőttük ki magunkat. Ez a fővárosi centrum most a Fővárosi Önkormányzat Péterfy S.Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Fül-,Orr-,Torok-,Gége és Fej-,Nyaksebészeti Osztálya, amelyet 2008.július 1-től vezetek.

2003-ban Audiológiából szakvizsgát tettem.

2004-ben Arc-Állcsont-Szájsebészetből szakvizsgáztam.

2008-ban megpályáztam és elnyertem a Fővárosi Önkormányzat Péterfy S.Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Fül-,Orr-,Torok-,Gége és Fej-,Nyaksebészeti Osztály osztályvezető főorvosi állását.
Jelenleg is ebben az intézetben dolgozom.

2010-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Egészségügyi menedzser képző  kurzusát sikeresen befejeztem.

Kitűnő kapcsolatokat ápolok szakmánk prominens képviselőivel, a budapesti és a vidéki társosztályokkal, egyetemi intézetekkel. Ezt támasztja alá hozzánk beutalt betegek száma, consiliumi megkeresések, közös előadások és dolgozatok, de kaptam megtisztelő felkérést parotisműtét elvégzésére a budapesti Fül-orr-gégészeti Klinikáról, a Heim Pál Gyermekkórházból, Bajcsy-Zs.Kórházból, a Jáhn Ferenc kórházból.

Nagyobb nyaki műtét elvégzésére hívtak többször a Semmelweis Egyetem III.sz. Sebészeti Klinikájára, a dunaújvárosi Fül-orr-gégészeti Osztályra, de végeztünk közös műtéteket a Fővárosi Szent István Kórház Égés-Plasztikai Sebészeti Osztályával is (pl.: maxillareconstructio tumor miatti resectio után). 2013-ban a szombathelyi megyei kórházban végeztem el egy három éves gyermek nagy nyaki műtétjét, kiterjedt daganatos betegség miatt.

2003-ban a Budapesten rendezett ELS Workshop –n a bemutató gégeműtétet magam végezhettem a Szent Rókus Kórházban.

A szájsebészettel való együttműködésnek köszönhetően az arctraumatlógiával összefüggő mandibula-maxilla rekonstructios műtéteket is végeztem, és természetesen a daganatsebészeti műtéteket is.

A teljes gégeeltávolítás mellett számos parciális gége és hypopharynx műtétet végeztem, köztük LASER-s beavatkozásokat, valamint például supracricoid hemilaryngectomiákat pharynxresectioval, nyaki blockdissectioval. (funkció-megtartó sebészi szemlélet)

Az előzőekben említett műtéteken kívül
hallásjavító és sanatios fülműtéteket,
arcidegdecompressios, arcidegresectios és idegreconstructios műtéteket,
a fej-nyak területének bőrét involváló malignus tumorok eltávolításához kapcsolódó  reconstructios műtéteket,
orrmelléküregek funkcionális endoszkópos és kiterjesztett daganatsebészeti műtéteit,
pajzsmirigyműtéteket,
brocho-és oesophagoscopiákat is végeztem.

Az ország távoli részeiből is jöttek hozzánk betegek, Makótól Kaposvárig és Miskolctól Szombathelyig hallásjavítás, FESS, gége és nyálmirigydaganat miatt. Az USA-ból, Ausztriából, Szovákiából, Romániából is megkerestek betegek, és egy orvos apa 18 éves parotistumoros fiát Ukrajnából, Kievből hozzánk hozta műtétre.

Intracranialis  szövödményt okozó fülbetegség miatt műtéti ellátásra a Fővárosi Szent László Kórházból, szemüregen áthatoló lövedék eltávolítására, LASER-s gégeműtétre a Pest megyei Flór F.Kórházból, súlyos, arcidegsérülést okozó arcsérült ellátására, parotisdaganatos betegek műtéteinek elvégzésére a szolnoki megyei kórházból, arcidegsérült gyermek idegrekonstrukciós műtétjének elvégzésére a Bethezda Gyermekkorházból  küldtek osztályunkra betegeket.

Lehetőségeimtől függően szinte valamennyi fül-orr-gégészeti és szájsebészeti  hazai kongresszuson részt vettem, melyeken előadásokat tartottam, és  szerepeltem kerekasztalok munkáiban is.

Külföldön több kongresszuson, /Duna symposium, európai és világkongresszus, nemzetközi konferencia/ (Ausztria, NSZK, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Olaszország, Görögország, Franciaország) tartottam előadást, kerekasztalban szerepeltem, filmet, posztert mutattam be.

19 közleményem jelent meg.
Mintegy 70 előadást tartottam, melyből 9 angolul 1 németül hangzott el.

Az előadások témái részben a közleményekhez kapcsolódnak, részben a következők:
az orvosi felelősség kérdése az arcideg iatrogen sérüléseiben,
fülészeti eredetű lázas állapotok,
sürgősségi fülműtétek,
a hallócsontláncolat iatrogen sérülései,
ototoxikus antibiotikumok,
myringoplastica,
endonasalis endoscopos DCR műtétek,
endoscop mellett végzett adenotomia,
nyaki terimék és differenciál-diagnosztikájuk,
nyálmirigy-endoscopia,
nyálkövesség,
tumort utánzó nyálmirigybetegségek,
a parotissebészet alapelvei,
2 éves gyermek ritka parotistumora,
nyálmirigy daganatok és kezelésük,
Wegener granulomatosis,
a mimika torzulásának ábrázolása a művészetekben,
cement alkalmazása tympanoplasticában,
parotistumorok ellátásának stratégiája,
endonasalis papillomák,
CO2 LASER alkalmazása algarat és gégetumorok ellátásában,
Botulinum toxin alkalmazása Frey sy.kezelésében,
nyaki infectiok és tályogok sebészi kezelése.

A parotisbeteg anyag feldolgozása során a parotisműtétek szövődményeivel foglalkoztam, közülük is legtöbbet a Frey syndromával. Ennek során olyan kezelési eljárást dolgoztam ki, amellyel e néha igen zavaró tünet megszüntethető. Hazánkban én próbáltam ki és alkalmaztam először a Botullinum toxint sikeresen hasonló céllal.

Hazánkban először én használtam és mutattam be új vizsgáló és kezelő eljárásként a nyálmirigy endoscopiát. Ez a minimálinvasív diagnosztikai és kezelési eljárás ma Magyarországon csak az általam vezetett osztályon alkalmazott.

Az elmúlt 10 évben  több továbbképző kurzuson  vettem részt (fülsebészet, objektív hallásvizsgálat és objektív hallásszűrés, modern hallásjavítás, orrplasztika, gégesebészet, hangprothesis implantatio, rhinologia és FESS, vestibularis  vizsgálatok /Franciaországban/, nyálmirigy endoscopia /Svájcban/), vertigo (Németország) hallgatóként. Ausztriában fülsebészeti továbbképzésen voltam. Előzőleg bronchológia, arcidegdiagnosztika és sebészet, új irányzatok az endoscopiában című továbbképzéseken vettem részt.

Budapesten, Debrecenben, Pécsett a Fül-orr-gégészeti Klinikán előadóként is szerepeltem szakvizsgára felkészítő és posztgraduális tanfolyamokon. A Semmelweis Egyetem Fül-, Orr-, Gége-, és Fej-, Nyaksebészeti Klinikáján orvostanhallgatóknak Fej-, Nyaksebészeti kurzuson tartottam előadást.

A Magyar Fül-,Orr-,Gége és Fej-,Nyaksebész Orvosok Egyesületének főtitkára vagyok immár hatodik éve, valamint 10. éve elnökségi és vezetőségi tag is ebben az egyesületben.

Az elmúlt 6 évben 2 nagy sikerű Nemzeti Kongresszust szervezésében vettem részt, nemzetközi szaktekintélyek részvételével.
A Budapesti Orvosi Kamara vezetőségében a felügyelő bizottság elnökeként dolgoztam 2 évet.

Az Egyesület Szakmai Kollégiumának tagja vagyok 8 éve.

Tagja vagyok még a Magyar Onkológusok Egyesületének és a Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaságnak.

 

Hippocrates családorvosi lap szerkesztőbizottságának a tagja vagyok.